Egy ember felszall a metrora. Tolokocsiban es meselni kezd.:
- Kerem emberek, segitsenek. Mindenunket elvesztettuk.
Egy tuzben. A felesegem es a gyerekeim most egy menedeken laknak.
Ket kislany es egy fiam....Gyonyoru kis kolykok.
Kerem barmivel, amivel tudnak segiteni....mind halasak lennenk.
Barmivel, egy kis penzzel, innivaloval....egy darab kenyerrel.
Ha pedig nem tudnak, elnezest kerek es eg aldja onoket.

Ahogy lassan gurult lefele a kocsiban, neha kitort belole:
Anybody, please, help us. Majd az utolso ajto elott egy no
megallitotta, mert a penztarcajaban matatott. Majd a harmincas deli
no felnezett es majd' azt mondta:
- Nem maganak kerestem, sajnalom. Nekem sincs penzem.
Senkinek sincs penze.

Es igy is volt. Mindenki, marmint mi, egyszeru emberek vegetalunk,
az utolso penny-ig beosztjuk mennyit koltunk. Ilyenek az idok.
Nincs mit tenni.

Ehelyett fogta a penztarcajat a deli no es elohuzott egy 25 centest.
A ferfi nem mozdult a szekevel, melyen a no szemebe nezett es
biccentve fejevel megkoszonte.

Hogy mennyit er az emberelet? Meg hogy egy centet sem....
5 csaladtag kozt elosztva....legalabb 5 centet!
Hat igen, pontosan ennyit.